-Zoli?-suttogtam kábultan.
- Szerelmem minden rendben lesz most már itt vagyok neked.
- Te...te mit keresel itt?-húztam ki a kezeimet az övéi alól.
- Szeretlek és veled fogok maradni a nehéz időkben is.
- Szeretsz na persze ezért csókoltad azt a lányt.
- Félre értetted édesem.-a hangja még mindig lágy volt
- Mégis mit értettem félre? Utállak hagyj béken!-kiabáltam.
- Márti, Márti nyugodj meg.-simogatta a kezem
- Takarodj el innen nem érted? Takarodj!-üvöltöttem zokogva. Közben futott be hozzánk egy ápolónő.
- Kisasszony nyugodjon meg.-adott egy nyugtató injekciót majd Zolihoz fordult.- Kérem menjen ki pihennie kell. Zoli felállt, bólintott és kiment láttam a könnycseppet az arcán. Sokáig néztem utána majd elaludtam. Mikor felkeltem Erzsi volt a szobámba épp egy csokor virágot rendezett az éjjeli szekrényemen.
- Erzsi?-suttogtam.
- Márti.-mosolyogva felém fordult.-Hogy vagy?
- Hogy kerülsz ide?
- Zoli hívott ide azt mondta, hogy nem szeretné, hogy egyedül legyél ezért itt vagyok és itt alszok veled a kórházba nem leszel egyedül.-mosolygott.
- Zoli?
- Mi van vele?
- Hol van olyan bunkó voltam vele.
- Itt vagyok kicsim.-szólalt meg valaki az ajtóból. Oda néztem és Zoli ott állt egy száll rózsával.
- Zoli.-akaratlanul is mosolyogni kezdtem.
- Életem szerelme.-jött közelebb és finoman megcsókolta a homlokomat.
- Sajnálom, hogy olyan undok voltam veled.
- Nem számít nehéz volt neked szívem.
- Igen.-mosolyogtam.- Olyan jó, hogy itt vagytok mindketten.
