1.rész

-Figyelj Zoli ez így nem mehet tovább..-a hangom elcsuklott a mondat végén és a könnyeimmel küszködtem ahogy belenéztem Zolikét zöld szempárjába. 
- Márti...miket hordasz itt össze? Te most szakítani akarsz?-remegő hanggal mondta ki az utolsó mondatot. 
- Azt hiszem igen.-éreztem ahogy végig csordul az arcomon egy jéghideg könnycsepp. 
- De tudom, hogy ezt te se gondolod így látom rajtad Márti, hogy te se akarod, hogy vége legyen. Márti, édesem ne tedd ezt. 
Lassan kicsúsztattam a kezei közül az enyéimet és felálltam mellőle. 
- Ez nem mehet így tovább. Sajnálom Zoli..Szia.-indultam vissza haza. 
- Várni fogok rád.- kiáltott utánam. Arcom elé kaptam a kezemet és heves sírásba kezdtem. A lábaimat is egyre gyorsabban szedtem, hogy minél előbb haza érjek. Semmi erőm nem volt arra, hogy vissza nézzek Zolira bár tudtam hogy az iskolába úgy is láthatom a csodálatos zöld szemeit ahogy a folyosón szokás szerint végig néznek és követnek. Olyan bűntudatot éreztem mikor kimondtam, hogy vége mint még soha. Egyszerűen fájt kimondani ezt. Zoli nagyon fontos szerepet játszott az életemben de szerintem ez így jobb lesz. Mindkettőnknek így lesz a legjobb. Út közben arra jutottam, hogy holnapra úgy se kell semmit tanulnom nem is haza megyek hanem a barátnőmhöz Erzsihez. Erzsi körülbelül tizenöt-tíz percre lakhatott tőlünk és ha már annyira besötétedne az apja haza visz kocsival szokása szerint. Hamar Erzsiékhez értem még mielőtt besötétedett volna. Bekopogtam. 
- Szia Márti.-nyitott ajtót az anyja. 
- Csókolom. Erzsi itthon van? 
- Nincs Andrishoz ment ma ott alszik mondjam neki, hogy kerested? 
- Jajó rendben. Nem nem kell majd holnap megbeszélem vele a suliban. Köszönöm viszlát. 
-Szia.-csukta be az ajtót.
-Ez nagyon jó.-mondtam halkan és elindultam haza. Most szakítottam életem szerelmével és még a legjobb barátnőmmel se tudok beszélni mert ő épp a pasijával van. Nagyon jó. Siettem haza és közben akaratlanul is a Zolival töltött 3 évre gondoltam. Ha lecsukom a szemem még mindig látom előttem a kedvenc melegítőjében és érzem az illatát. Hiányzik már most. Talán nem így kellett volna és én vagyok a hibás? Mire haza értem kis híján besötétedett. 
- Hahó.-szóltam mikor beléptem az ajtón. 
- Szia Márti a konyhában vagyok.-szólt anyám. Bementem hozzá. 
- Szia Anya.-nyomtam két puszit az arcára.
- Hé Márti.-emelte fel az arcomat, hogy rá nézzek.- Sírtál?
- Nem sírtam csak kifújta a szél a szemem.-hazudtam valamit gyorsan.
- Biztos? 
- Igen.-néztem a földet. 
- Hát rendben van. A bátyád nem sokára haza ér és vacsorázunk. 
- Oké.-mentem be a szobámba és magamra csuktam az ajtót és leültem az ágyam elé és kezeimbe temettem az arcomat. Zokogni kezdtem. Mégis csak én vagyok a hibás? Össze törtem a szívét és az enyémet is! Egy kész csődtömeg vagyok pedig szerettem őt és ő is engem ez nem lehet igaz. Gratulálok Márti elcseszted. A szívem erősebb fájdalmat érez mint mikor apám elhagyott minket egy fiatalabb nőért. Ez más. Nekem a mindenem volt a Zoli. A szerelmem. Felálltam a földről és elővettem a tolltartómból a fém hegyezőmet és a bátyám csavarhúzóját és kicsavaroztam belőle a pengét. Vissza ültem az ágyam elé és kezembe nyomtam a pengét és meghúztam. A vérem lassan előbugyogott a penge mögött. Fájt, de nem annyira mint a valóság. A pengét az ágyam alá dugtam és elfeküdtem a földön és lehunytam a szemeimet.