Nem telt el sok idő mire Mártiék vissza jöttek a kórtermembe. Vártam az orvost, hogy mikor kapom meg az a steril szobát hisz kitudja meddig itt kell lennem főleg, hogy jövőhét hétfőn már suli lesz és Andrisék ott töltik a délelőttjüket.
- Melyik fagyit szereted?- ült le mellém mosolyogva Márti.
Vajon minek örül ennyire?
- A citrom.- válaszoltam rezzenéstelenül.
- Na ugye mondtam.- mutatott az ujjával Zolira.- Zoli azt mondta, hogy szerinte a csoki.- mosolygott.- Zoli én nyertem kérem a nyereményem.- Közelebb hajolt hozzá a kedvese és szenvedélyes csókot nyomott ajkaira.
- A csokit is szeretem...- szólaltam meg.
- Itt a fagyid tessék.- nyújtotta felém Márti.
- Nem kell.- toltam arrébb.
- Na jó.- állt fel Márti.- Fejezd be ezt a depit. Itt van a két jó barátod és van egy szerelmed aki a vőlegényed már! Nem halsz meg van gyógyszer és mi veled leszünk életed legnehezebb perceiben megértetted?! Nem szomorkodhatsz oké?- mondta dühösen.
- De te nem tudom milyen ez. Minden perccel közelebb vagyok a halálhoz ahogy leállna valamelyik szervem olyan sokan halnak meg ebbe!- üvöltötten bőgve.
Márti lendítette a kezét de Zoli lefogta.
- Pedig egy pofon most helyre tenne.- mondta Márti ő is könnyezve.
- Márti el se tudod képzelni milyen érzés itt feküdni.- hajtottam le a fejem.
- Erzsi! Itt vagyunk neked! Nem hagyunk egyedül!- nézett rám zöld szemeivel.
- Köszönöm.- könnyeztem még mindig.
- Ugyan.- ölelt meg.
Nem sokkal ezután bejött a nővér, hogy közölje mennem kell a steril szobába. Össze szedtem azt a kevés holmimat és tolókocsival át toltak. Aggódtam, hogy Andris hol jár már ennyi ideig. Helyet foglaltam az új "lakosztályomba" és Mártiék is kényelemesen letudtak ülni. A szobámba volt az ágyam ami egy kétszemélyes ágy volt. Egy asztal is található volt a szobába négy darab székkel és a falon volt egy tévé pluszba még egy hűtő is volt bent. A zuhanyzó pedig kint volt a folyosón. Márti épp a tévét kapcsolgatta Zolival, mikor jött Andris.
- Hol voltál ennyi ideig drágám?- kérdeztem aggódva.
- Figyelj Erzsi gondolkoztam kettőnkön.- ült le mellém és megfogta a kezem. Nem tudtam mire gondolni csak csak arra hogy elhagy. Akaratlanul is könnyek szöktek a szemembe. - Szeretnélek minél előbb feleségül venni!- mosolygott.
- De te ezt azért akarod, hogy tudod, hogy meghalok vagy mi?- néztem rá sírva.
- Erzsi szerelmem.- fogta meg az arcom.- Nem kell egyből erre gondolni azért akarlak elvenni mert szerelmes vagyok beléd érted szerelmes! Kitartok melled mindig tudod ahogy szokták mondani míg a halál el nem választ. - ölelt meg.
Szorosan én is a karjaim közé fogtam Andris testét. Olyan jó volt érezni őt. Lágyan bele túrt a hajamba mire abba hagyta az ölelést. Lassan vette el a kezét a hajamtól rémült arccal. Értetlenül meredtem rá míg végül megláttam a kezébe egy csomó hajamat. Nem kitépte csak hullik. Elképedve néztem a kezét amiben a hajszálaim hevertek.
- Ne aggódj.- nézett rám.
- Tudom, hogy csak a kemó teszi.- néztem rá. Most nem akartam sírni hisz eddig se akartam de valahogy mindig a szemembe szökött pár könnycsepp.
- Mikorra akarod tetetni az esküvőt?- törte meg a csendet Márti.
- Két hét múlva addigra már csináltatom a meghívót.- mondta Andris.
- Ezt velem nem kellett volna megbeszélni, hogy én kiket akarok meghívni?- néztem rá nagy szemmel.
- Erzsi nem akartunk nagy felhajtást csak a család nem emlékszel?- nézett rám furcsán.
- De ez a nagy napom legalább pár barátot had hívjak meg.- kérleltem.
- Mondjuk kiket?
- Jó igazad van akkor csak a család.- sütöttem le a szemem.
- És mi?- kérdezte Márti kétségbe esetten.
- Ti a családunk vagytok.- mondta Andris mosolyogva. Zoli átkarolta Mártit és mosolyogtak. Én a részemről csak Apukámat hívom meg és a Nagymamámat. Nekem csak ők vannak a családomból. Andris szerintem a szüleit hívja meg és a két nagyszülőjét.
- Márti ki jössz velem a büfébe?- kérdezte Zoli.
- Persze.- mondta Márti szerelmesen. Ők ketten voltak az igazi szerelem minta példája. Igaz, hogy Márti csak tizenöt éves Zoli meg tizenhét de már általános iskola óta szerelmesek egymásba és szerencsére szüleik is jóba vannak egymással.
- Erzsi szerelmem.- kezdte Andris.- Amint teljesen jobban leszel és felépülsz elutazunk ketten valahova okés?- mosolygott.
- Csak tartsunk már ott.- hajtottam le a fejem.
- Mindenben kitartok melletted mindig itt leszek értetted?- emelte meg az állam és nézett a szemeimbe.
- Szeretlek.- suttogtam.
- Én is.- csókolt meg. Ilyen szenvedélyesen se mostanába csókolt meg szinte minden elfelejtetett velem ezzel a csókkal. Imádtam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése