22.rész

Mire Mártiék is megjöttek a nővér vissza hozta a vérvizsgálatom eredményét. 
- Na szóval itt az eredmények.- mondta kissé szomorúan. 
- Nagy baj van?- kérdezte Andris és megfogta a kezemet. 
- Sajnálom de a vizsgálatok azt mutatják, hogy leukémiás. 
Hirtelen köpni- nyelni nem tudtam. Ez nem lehet igaz. Az arcomról könnyek peregtek le. Andrisra ránéztem és láttam azt a fájdalmat az arcán amiről azt hittem sose fogom látni. Márti Zoli vállára hajtotta a fejét és ő is könnyezett. 
- És akkor most mi lesz? Megfogok halni?- szipogtam. 
- Ez egy kórház mindent megfog a doktor úr tenni, hogy meggyógyitson. De majd ő fog konkrét tényeket mondani. Most majd egy jó ideig bent lesz tehát ruhákat, fogkefét stb mindent hozzanak be és kap egy steril szobát majd. - mondta az ápoló.
- Oké.- szipogtam tovább. Az ápolónő elment. 
- Most mi lesz?- néztem a többiekre. 
- Nyugodj meg nem lesz semmi baj mindenben veled vagyunk.- mondta Márti. 
- Nagyon félek.- könnyeztem. 
Mikor kimondtam jött az orvos. 
- Látom megkapta a hirt.- mondta szomorúan. - Sajnálom. 
- Sokra megyünk vele.- mondta halkan Zoli. 
- És most mi lesz?- néztem rá könnyezve. 
- Kemoterápiát fog kapni és egy szobába lesz majd ahol csak ön lesz. Aztán már ma beköltözhet oda és holnap elkezdjük.
- Mik lesznek a mellékhatások?- szipogtam még mindig. 
- Hányinger, hányás, hasmenés vagy épp székrekedés és hajhullás de mindenkinél más. 
- Istenem.- kezdtem  el sirni. 
- Próbáljon megnyugodni kicsit később vissza jövök.- ment ki. 
Andrishoz fordultam.- Édesem haza mennél hozni nekem pár cuccot. Fehérnemű, pizsama, köntös, fogkefe stb. 
- Neked mindent.- nyomott egy puszit a fejemre és kiment. 
Le húzottam a párnámra és Mártiékra néztem könnyes szemmel. Mi lesz ha nem fog beválni a kemóterápia és meghalok? Persze nem szabad feladnom de nem tudok mit csinálni. Egyszerűen hihetetlen. 
- Na jó elég volt!- állt fel Márti.- Nem fogom hagyni , hogy befelé fordulj é bedepizz.  Nem fogsz meghalni mert minden rendben lesz és sokáig fogsz élni értetted?- nézett rám.
- De..
- Semmi de!- vágott a szavamba. - Most el kell mennünk Zolival egy pillanat és jövünk.- mondta. 
- Oké... Én itt leszek.- mondta halkan. 
Egyedül maradtam és gondolkoztam. 17 éves vagyok és tegnap kérték meg a kezem. Annyi tervem van és mi lesz ha nem tudom megvalósitani? Túl fiatal vagyok ennyi szomorúsághoz. Az élet igazságtalan pont mikor felállnál a padlóról újra elgáncsol pedig a mélybe semmi szép nincs. 

21.rész

Andris hivta a mentőt és hamar be is vittek. A kocsiban is egyfolytában csak hánytam a vért és  a lázam is felment. Andris mellettem ült és velem volt végig, a kezem el nem eresztette és egyfolytában azt hajtogatta, hogy nem lesz semmi baj. Nagyon szerettem volna neki hinni de nem tudtam. Féltem, hogy komoly baj lesz. Amint beértünk a kórházba a hordágyon kitoltak a mentőből és infúziót kaptam. Valami gyógyszert már a mentőben is kaptam mitől elállt a vérzésem. Andris még mindig velem volt és fogta a kezem. Az orvos bejött. 
- Jó reggelt.- mosolygott.- Neve? 
- Katona Márti.- válaszoltam közömbösen. 
- Elvégzünk pár vizsgálatot aztán megnézzük mi lesz. De ma minden esetre bent lesz.- Andisra nézett.- Ki jönne egy pillanatra? 
- Persze. Mindjárt jövök.- mondta és látszott rajta, hogy nem szivesen hagy egyedül. 
Mikor kimentek elvettem a mellettem lévő fehér éjjeli szekrényről a telefonomat és Mártit  hivtam. Kicsöng.  
Márti: Igen tessék?
Én: Szia Márti, Erzsi vagyok. 
Márti: Szia, mizu? 
Én: Gyere be azonnal a kórházba! 
Márti: Úristen mi történt? 
Én: Semmi komoly az elsőn vagyok a 15-ös szobába siess kérlek. 
 Márti: Oké mindjárt indulunk!
Letettük. 
Andris jött vissza az egyik nővérrel. 
- Akkor kisasszony vért veszek rendben?- kérdezte az ápoló egész barátságosan. 
- Oké.- nagy levegőt vettem és oda tartottam a karom. 
Pillanatok alatt kész voltam. Rá tettem egy vattát. 
- Andris miért hivott ki az orvos? 
- Csak megkérdezte, hogy mi történt.- mű mosollyal mosolygott rám. 
- Nagyon félek, hogy valami baj lesz.- néztem szomorúan.- Felhivtam Mártit, hogy jöjjön be. 
- Nem lesz semmi baj.-fogta meg a kezem.- Én itt vagyok neked! 

20.rész

Úristen el se hiszem, hogy Andris megkérte a kezem. Nem haboztam azonnal rá vágtam, hogy igen. Andris felállt és a karjaiba zárt és az este további részét együtt töltöttük először együtt fürödtünk és közben pezsgőt ittunk majd a többi részét az éjszakának már az ágyba töltöttük. Reggel mikor felkeltem Andris nem volt mellettem. Felkaptam magamra a köntösöm és kimentem. Andris kint ült az erkélyen és a reggeli kávéját fogyasztotta miközben újságot olvasott. 
- Jó reggelt szerelmem.- fontam a nyaka köré a karjaimat. 
- Életem jó sokáig aludtál már lassan fél tiz lesz.- mosolygott. 
Készitettem magamnak is egy kávét és leültem mellé. 
- Már megint azokat a szenny lapokat olvasod?- néztem rá. 
- Attól mert vannak benne pletykák nem szenny lap az egész.- mosolygott. 
- Te tudod én inkább maradok az elektromos eszközöknél.-mosolyogtam és elővettem a telefonom. Amint beléptem a facebookomba láttam, hogy közel ötven értesités és vagy húsz üzenet várt rám. Megnyitás nélkül végig futottam az üzeneteken most inkább a kikapcsolódásra vágyok. 
- Szerinted...-mire befejeztem volna csöngettek. 
- Megyek nyitom.- nevetett Andris.
- Oké.-mosolyogtam. Andris felállt és kisétált kinyitni az ajtót én addig tovább szürcsölgettem a kávémat. Az időjárást bámulva az ablakomból arra lettem figyelmes, hogy ismerős hang. Márti volt az! Felálltam és kirohantam hozzá az előszobába. 
- Márti!- rohantam. 
- Erzsi.- mosolygott és ölelt meg.- Végre. 
- Igen. Mikor engedtek ki? - néztem rá 
- Ma reggel egyenesen ide jöttem.- mosolygott. 
- Zoli tudja?- kérdezte Andris. 
- Igen vele is beszéltem otthon vár.- mosolygott.
- Na gyere beljebb.- mosolyogtam. 
Megfogtam Márti pár bőröndjét és a fal mellé támasztottam. Beültünk a nappaliba a sarok kanapéra. 
- Mikor ébredtél fel a kómából?- nézett rám komolyan Márti. 
- Tegnap reggel egyből mentem fel hozzád de az a kurva recepciós nem engedett be hozzád. 
- Senki nem jött be olyan rossz volt csupa bolondok között mikor tudtam, hogy én nem vagyok az csak hiányzol és megviseltek a dolgok.- szomorodott el. 
- Mi megértjük.- néztem Andrisra majd rá.- Nem is kételkedtünk abba, hogy te is oda tartozol tudtuk, hogy nem! 
- Köszönöm.-mosolygott.- Bele se merek gondolni, hogy Anyuékra, hogy hatott ez. 
- Lehet nem is tudják.- jegyezte meg halkan Andris. 
- Tudniuk kell gondviselők és még nincs 18 éves.- próbáltam megmagyarázni. 
- Akkor viszont nem igen törték magukat, hogy megkeressék Mártit.- mondta Andris. 
Márti könnyezett.- Meséljetek már valami jó dolgot is könyörgöm.- szipogott. 
- Nem tudok mit.- hazudtam és alig feltűnően kezdtem eltakarni a gyűrűmet. 
- Hé.- fogta meg a kézfejemet Márti. - Ez az aminek látszik?
Mosolyogtam. 
- Eljegyezted?- mosolygott Andrisra. 
- Igen tegnap este. 
- Jézusom de örülök.- ölelt meg minket Márti.
Tényleg látszott rajta, hogy örül nekünk. 
- Viszont most mennék haza, már hiányzik Zoli.- mosolygott. 
- Oké.- álltunk fel egyszerre Mártival.- Ki kisérlek.- mosolyogtam. 
Márti felöltözött majd elment, én pedig visszamentem Andrishoz. 
- Örülök, hogy ilyen boldog.- mosolyogtam és az ölébe ültem. 
- Erzsi...- nézett döbbenten.
- Igen?- félénken néztem rá. 
- Vérzik az orrod. 
- Jézusom.- kaptam az orrom elé a kezem és rohantam be a fürdőbe. Próbáltam elállitani de sehogy nem jött össze. - Andris kérlek segits.- kiabáltam neki. 
- Mond drágám.- futott be. 
- Andris nem tudom elállitani. 
Hirtelen köhögtem egyet és vér jött ki a torkomból. Úristen mi történik velem?

19.rész

- Mi??? Mi az, hogy nem látogathatom meg a barátnőmet?- keltem ki magamból. 
- Orvos elrendelte, hogy senki nem mehet be hozzá! Még önök se. Most kérem távozzanak ha csak nem kérnek egy ágyat. 
Annyira felhúzott ez a nő. Bent van a legjobb barátnőm és nem mehetek be hozzá ő meg még biztos azt hiszi, hogy kómába vagyok. Sürgősen orvost kell találnom.
- Andris gyere.- fogtam meg a karját és húztam utánam.- Siessünk. 
- Hé drágám hova?- nézett értelmetlenül. 
- Orvost kell keresnünk, hogy mikor jöhet haza Márti.
Andris megállt. - Zolinak már mondták, hogy körülbelül 1-2hónap múlva engedik ki. 
- Nekem ezt eddig mért nem mondtad?- emeltem fel a hangom. 
- Először is nem kérdezted. Másodjára alkalmat nem adtál, hogy eltudjam neked mondani. Most csak saját magad érdekel téged másra oda se figyelsz. Erzsi, kómába voltál. El se tudod képzelni hány kialvatlan éjszakám volt hányszor vigasztaltam Apukádat és öntöttem belé lelket, hányszor sirtam én is könyörögve az égnek, hogy minden rendben legyen veled. De ez téged csöppet sem érdekel csak magaddal voltál elfoglalva és Mártival. 
- Hallod te amit beszélsz?- vágtam vissza.- A legjobb barátnőmről van szó. Naná, hogy azzal voltam elfoglalva, hogy ő vele mi van. 
Tőlünk zengett a kórház. 
- Jó tudod mit? Menj keress orvos nem érdekel otthon várlak.- ment el Andris. 
- Menj csak úgy sincs rád szükségem.- kiáltottam utána a folyosón. Én is megfordultam és orvost kerestem, de pont ilyenkor nem jött senki. Tehát úgy döntöttem haza megyek. Már késő délután járt az idő, vasárnap volt. Az úton sem ember, sem jármű nem volt. Egyedül baktattam haza. Sokat gondolkoztam a kapcsolatunkon Andrissal. Nagyon szeretem őt nem lett volna szabad csak igy elengednem őt, és hagyni menni. Lassacskán haza értem. A lakásban csönd volt. 
- Hahó megjöttem.- szóltam és levettettem a cipőmet. Beljebb mentem mivel nem jött válasz. Az előszobában kis mécsesek voltak meggyújtva és rózsaszirmok boritották a földet. Követtem a rózsaszirmokat a fürdőszobáig. Andris ott ült a fürdőkádon és mosolygott. 
- Ez meg?- kérdeztem mosolyogva. 
- Minek látszik? Romantika.- mosolygott és oda húzott magához. 
- Nagyon szeretlek és sajnálom.- néztem mélyen a szemébe. 
- Én is sajnálom tekintettel kellett volna legyek, hogy Márti már kiskorod óta a barátnőd. 
- De kérlek ugye nem fogsz elhagyni? 
- Ugyan már.- simitotta végig az arcom két ujjal. 
- Ide hozom a pezsgős poharakat oké?- mosolyogtam. 
- Várj...-húzott vissza gyengéden.- Erzsi...-térdelt le előttem és elővett egy dobozt.- Hozzám jössz feleségül? 

18.rész

Hirtelen teljesen eltűntem. A kórházi ágyon ébredtem fől. 

- Erzsi. Életem ébredj.- fogta a kezem Andris. 

- Hol vagyok? Meghaltam?- kérdeztem és éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok.

- Nem drágám csak kómába voltál.- mondta könnyezve. 

- Miért sírsz?-fogtam meg az arcát. 

- Örömkönnyek. Jaj Istenem de örülök, hogy jól vagy szerelmem.- ölelt meg. 

- Én is annyira jó, hogy végre hallasz engem. 

- Szólok egy orvosnak, hogy ébren vagy oké?- állt fel. 

- Rendben.- mosolyogtam és ő meg kiment.-  Végre itt.- dőltem hátra a párnámra. 

Andris egy orvossal jött vissza. 

- Jól van Erzsébet?- kérdezte az orvos és elő vette a sztetoszkópját, hogy meg hallgassa a mellkasomat. Kigomboltam a pizsama felsőmet és levettem. Már csak egy melltartó volt a felső részemen. Láttam Andrison, hogy mennyire nézett, rég voltunk már együtt. 

- Nincs kettős látása, nem szédül?- zavarta meg a gondolkodásom a főorvos. 

- Nem, semmi teljesen jól vagyok. 

- Egyenletes a légzése. Nagyon jó. Felöltözhet.

Vissza vettem a felsőmet. 
- Akkor mikor mehetek haza?- kérdeztem miközben még öltözködtem. 
- Nem tudom. Lehet bent kéne egy napot még tartanunk hamar felébredt vagyis úgy értem, hogy nem volt még kába hanem egyből fitt. 
- Jól vagyok kérem a saját felelősségemre.-könyörögtem neki. Már elegem volt a kórházból. 
- Jó megcsináljuk a záró jelentést és mehet.- mondta az orvos.
- Jaj de jó.-ujjongtam.- Köszönöm.- mosolyogtam. 
Orvos kiment. 
- Ma már végre együtt alszunk.- mosolygott Andris.
- Andris annyira sajnálom, hogy meghalt a gyermekünk. 
- Össze tudunk hozni egy másikat is de annyira szomorú. Elárulták, hogy lány volt. 
- Kis Linda. 
- Igen Linda.- nézett rám Andris.- Márti a pszichiátrián van. 
- Igen?- csináltam úgy mint aki nem tudja. 
- Igen nagyon kétségbe esett, hogy kómában voltál. 
- Te jó ég.- Ez a dolog még mindig hihetetlen volt a számomra.- Látogatni lehet? 
- Nem tudom nem beszéltem azóta Zolival. 
- Akkor amíg nincs kész a záró jelentés menjünk föl.-ajánlottam fel. 
- Oké.-mosolygott.- Nincs mit veszteni. 
Megfogta a kezemet és elindultunk fel. Bár erre nem számítottunk(...). 

17.rész

Mikor bementem a kórtermembe Mártinál pont orvosok voltak. 
- Akkor van neki helye a gyerek osztályon?- kérdezte a főorvos? 
- Igen. A kórtermébe rajta kívül majd ha már ott lesz még kettő gyermek van. Egy lány és egy fiú.- mondta gépies hangon az ápolónő. 
- Akkor jó. Vihetitek.-szólt rájuk az ápoló és Mártit kitolták. 
- Mi van? Hová viszik Mártit? Hozzák vissza!!- kiabáltam utánuk de senki nem hallotta amit mondtam.- Nem maradhatok egyedül.- könnyeztem és leültem a földre. Heves sírásba kezdtem, igazán megviselt, hogy egyedül kellett maradnom. Kitudja meddig lesz Márti olyan állapotban mint most volt miután felébredt. Mellette kellett lennem. Fel álltam és az orvosok után futottam de már eltűntek, mint szürke szamár a ködben. Lementem a gyermek osztályra ami kettővel alattam volt. Mindegyik kórterembe benéztem de egyikbe se ő volt míg a folyosó végén már sikerre találtam. Márti bent feküdt. 
- Márti siettem oda mellé. Végre megtaláltalak nem hagyhatsz fent egyedül.- csak úgy hullottak a könnyeim de ő ugye bár semmit se hallott és semmit se érzett velem kapcsolatban.
Nagyon megviseltek a dolgok 1. Az autóbaleset, 2. A gyermekem elvesztése, 3. Hogy kómába estem.-mondjuk ez kit ne viselne meg.- 4. Hogy még a legjobb barátnőmet is elvitték tőlem. 
Márti mellett ültem a széken és kicsit csukogattam a szemem. Arra lettem figyelmes, hogy valaki a nevemet mondogatja. Márti volt. 
- Erzsi?! Erzsi hol vagy?- kiabált a szobájában. 
- Én Noémi vagyok ki az az Erzsi talán tudok segíteni.- jött oda Márti szobatársa. 
- Nem..nem..menj innen! Mit csináltál vele? Ő hol van? Mit tettél velük? Zoli, hol van?- kiabált Márti és már a szoba társát a vállánál fogva rángatta.
- Eressz el! Segítség.-kiabált a lány is. Mire két orvos és egy ápoló rohant be. Lefogták Mártit és be adtak neki valami gyógyszert. Gondolom nyugtató lehetett. Annyira aggasztott a helyzet, hogy nem tehettem semmit. 
- Mi legyen vele?- kérdezte az ápoló. 
- Vigyék fel a pszichiátriára.- mondta az egyik orvos. 
- Milyen ágyat adjunk neki? 
- Kössék csak le úgy jó lesz míg nem javul az állapota. Nem oké, hogy dühkitörései vannak. 
Istenem Mártit pszichiátriára viszik azonnal vissza kell térnem a testembe. Vissza igyekeztem az osztályomra és bementem a kórtermembe, Andris ott volt. 
-....mindegyik barátod igazán aggódik érted még Timi is az általánosból. AZ éjjel is úgy aludtam, hogy neked is megágyaztam. Annyira hiányzol. Apukád is hát elég rossz állapotban van utoljára akkor volt így mikor Anyukád meghalt.- szüneteket tartott a sírás miatt.- De ugye te nem hagysz itt örökre?- fogta a kezemet.
- Andris nézz ide itt állok.- kiabáltam de ő semmit se hallott. 
Egyszer csak valami bizsergést éreztem a testemben és fehér fény vett körül majd kezdtem eltűnni. 
- Istenem. Ugye nem halok meg?Nem akarok meghalni!-kiabáltam.